Sziasztok!
Tej.
Fejés.
Valami romantikus vidéki műveletnek tűnt eddig nekem a fejés. Tudtam, hogy nehéz. A nehézségét az adja, hogy a kedves kecskével, vagy bocival is meg kell beszélni. Nem egyszerű egy 6 mázsás állatot rávenni, ne rúgjon fel rögtön, amikor a bimbóinál matatok, és még fáj is neki valószínű. Ki kell fejni eleinte, mert általában több tejet termelnek, mint ami a piciknek kell, ez pedig tőgygyulladás veszélyével fenyeget.
Egy kecskét kezdtem fejni. Egy másiknak a nagy fiát levágtam és nem számoltam vele, hogy ki kell fejni őt is a gida hiányában. Viszont neki van a legfinomabb teje.
Így lett kettő. Azután a boci. Na a bocival együtt már nem nagyon voltam képes megfejni őket.
Egy kedves hölgy ismerősünk kenyereket süt kemencében. Azt mesélte a kenyérsütés procedúráját, csak nyugodtan, megfelelően lelassulva lehet végig csinálni. Előfordult, hogy túlpörgött, ideges lett és kapkodni kezdett a végére, így elrontott mindig valamit a kenyéren, és teljesen felidegesítette magát. Na én is így voltam. Az utolsó állattal már goromba voltam, és ki is borultam. A kezem megfájdult, ideges lettem, türelmetlen. Ekkor azt találtam ki, hogy nem egymásután közvetlen fejem őket. Hagyok kis szünetet, például reggelizek, vagy más állatokat látok el pihenésként. Nagyon fontos tapasztalatom, hogy csak pihenten, nyugodtan lehet az állatok közé menni. Ezt gyakorolni kell. Meg kell tanulni "lelassulni"
Kicsit élni, élvezni az állatokkal való munka szépségeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése